EN DE HU
< >


Sikerrel zártuk a kölni nemzetközi kiállítást

A Gorter Fémipari Zrt. is képviseltetette magát Kölnben, a „Dach + Holz International” nemzetközi szakkiállításon. Vállalatunk tetőajtókat állított ki, amelyeket a Gorter anyavállalat holland munkatársai magyar kollégáikkal együttműködve a kerekegyházi telephelyünkön készítettek el.

A kölni „Dach und Holz” - azaz „tető és fa”- kiállítás alapvető célja a Gorter Group termékeinek német piacra, az eddigieknél szélesebb körben történő bevezetése volt.

Ez a rendezvény elsősorban épületek tetőszerkezetével, tetőfedésével foglakozó partnerek számára nyújt tájékozódási lehetőséget; megismertetve őket az új trendekkel, tendenciákkal, termékekkel.

Ennek megfelelően jelent meg a Gorter Group először önállóan Németországban a főbb termékekkel és több újdonsággal a kiállításon; közvetlenül is elérhetővé téve azokat. Minden kiállított terméket a Gorter Fémipari Zrt. fejlesztett és gyártott, melyek sikere egyértelmű volt a látogatói visszajelzések alapján.

A kiállításon természetesen lehetőség volt a termékek kialakításának áttárgyalásra és a funkcionális kipróbálásukra is. Jelentős érdeklődés mutatott a hőhídmentesített, extra hőszigeteléssel ellátott, az üvegezett tetőajtók és az újdonságként bemutatott, üvegezett-járható padlóajtó iránt.

Meglehetősen sok direkt ajánlatkérés érkezett a kiállításon is, valamint sok vevővel a kiállítást követően fogja a Gorter Group felvenni a kapcsolatot.

A fentiek alaján már az idei évben mennyiségi növekedés várható a Gorter Group-nál és természetesen a Gorter Fémipari Zrt.-nél is, melynek a vállalkozás igyekszik maximálisan megfelelni.

HKB CERT

Készítette: newtime kft.

Elérhetőségeink Telefon: 76/546-013
GORTER FÉMIPARI ZRT. Fax: 76/546-010
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.     Email: info@gorterzrt.hu